Társasjátékok a felnőtt korosztálynak

Társasjátékok a nagy gyerekeknek
Társasjátékok a nagy gyerekeknek

Amikor a játékokról esik szó, akkor egyből a gyermekekre asszociálunk, pedig nagyon sok felnőtt is szívesen játszik együtt a gyerkőcökkel, sőt, magukban is gyakran élnek ennek a kedvtelésnek. Manapság már léteznek kifejezetten felnőtteknek készült társasjátékok is, amelyek kicsit más jellegűek, mint az óvodások vagy kisiskolások darabjai.

Most nem feltétlenül nagyon felnőttes dolgokra kell gondolni, hanem csak arra, hogy ezek a társasjátékok már nem igazán a készségek fejlesztéséről szólnak, habár a szociális készségek mindenképpen fejlődnek, de inkább szórakozás, kikapcsolódás céljából. Vannak ezek között is ügyességi, stratégiai és logikai játékok, akár a kicsiknél, csak egy másik szinten mozognak.

Több tudást, tapasztalatot igényelnek, mint egy gyerekjáték, így a felnőtt számára is megfelelő szórakozási lehetőséget nyújtanak. A csöppségek is izgatottan figyelik ezen társasjátékok kimenetelét, de egyelőre üljünk csak le velük a saját játékaikkal játszani és majd pár év múlva elég bevezetni őket a felnőttek világába.