Sikertörténetek nyomában: mitől lett sikeres a hazai fagyi gyártó?


Nehéz lenne pontos sikerreceptet megfogalmazni azzal kapcsolatosan, hogyan lehet sikeres egy magyar kisvállalkozás. Cikkünkben a Roba Kft. mintáján keresztül mutatjuk be az egyik útját annak, ha valaki igazán nagy eredményeket szeretne elérni a cége kapcsán.
A jelen történet azzal kezdődött, hogy egy Tápiószecsőn élő család cukrászdát nyitott a 31-es főút mellett. Az alapítók fontosnak tartották, hogy minőségi alapanyagokból készüljön az édesség, ezért az idő múlásával egyre több vevő fordult meg az üzletben.
A Roba Kft. a sikernek köszönhetően úgy gondolta, hogy itt az ideje a terjeszkedésnek és sikerült valóra váltani az alapítók álmait, mert a Hisztéria Cukrászda következő üzlete a Westend City Centerben nyílt meg. Itt már nemcsak szezonális nyitva tartás van, hiszen az üzletbe bármikor betérhetnek a vendégek.
A folyamatos továbbképzéseknek és a modern felszereléseknek köszönhetőn, a budapesti vállalkozás is sikeres lett és a Roba Kft. népszerűsége folyamatosan nő a vendégek körében. Ez azt jelenti tehát, hogy szakértelemmel, kitartással, minőségi termékekkel vagy szolgáltatásokkal, illetve rendszeres fejlesztéssel, sikeressé lehet tenni a jól pozícionált magyar kisvállalkozásokat is.