Voltál már randihelyen Zuglóban?

A legkellemesebb randihely

Gyakran a szerelmesek semmire sem vágynak jobban, mint egy kis intimitásra, arra, hogy kettesben legyenek és azt csináljanak, amit csak akarnak. Ehhez persze szükség van legalább egy szobára, ahol senki sem zavarja a fiatalokat. Ekkor jöhet a képbe a búvóhely. A legkellemesebb randihely az, ahol tényleg kettesben lehetsz a pároddal.

Számtalan egyedülálló lakás bérelhető ki a Lehel úton, amelyik nem mellesleg elég központi rész, ezért közel van mindenhez, ami érdekelheti a szerelmeseket, ha mondjuk enni, sétálni vagy nézelődni szeretnének a környéken. Sokak egyik kedvence az igazán gyakran látogatott, a Dózsa György és Lehel utcai kereszteződés közelében, a város fölé magasodva, egy több emeletes, új épület tetején található randihely.

Azonban nemcsak a sajátos elhelyezkedésével hódít ez a kuckó, hanem azzal is, hogy nagyon modern és jól néz ki, illetve megadja a szerelmeseknek azt, amire régóta vágynak. A stílusosan idilli kis garzon néhány órától akár egész estés vagy teljes hétvégés lefoglalása is megoldható. A hotelszobák esetében ez nem megoldható, minimum egy éjszakára lehet kibérelni ezeket, és az árak sokszor igen magasak, főleg egy ilyen jó helyen.

Egyöntetűen beleszeretnek a helybe a színes környezetet kedvelők. Mindenkit elvarázsol, hogy a bárpult mellett az egész éjszakát át lehet beszélgetni egy üveg finom ital kíséretében. Ezen kívül ott van a sokak nagy kedvence, az óriási, szabad terasz. Az erre nyíló nappali-konyhából fantasztikus látvány tárul a városra mind nappal, mind éjjel. Mielőtt azonban kibéreli ezt egy pár, fontos észben tartani, hogy az ingatlan nem dohányzó.

Az extrák közé tartozik még a nagyon kellemes, hangulatos világítás, a csatorna-kiosztású, kábeltévés, Full HD TV és persze a Wi-Fi internet kapcsolati lehetőség. Nyáron, a nagy kánikulában pedig nagyon jól jön a légkondi is, amivel egy kicsit el lehet felejteni a kint tomboló forróságot. A lakásról, az árakról és sok minden másról még többet lehet megtudni a buvohelykereso.com oldalon. Az itt található számot azonnal érdemes felhívni, ha eldőlt, hogy ezt a lakást akarják kibérelni a szerelmesek.